a költő felhozvalamit a mélybőllehet az széngyémánt gyöngy közönséges kavics                                                             víz ólom                                     elásott ékszer eszmerög vagy idegen anyag az olvasó dönti elhogy a mindenséggelméri-e  

  rendszertelen a rendszer, a tegnapi ajtók ma máshova nyílnak, hol ide, hol oda zuhanunk,  testünkön a zúzódások szakadatlan  változtatják színüket, mint az ég: most haragosszürkébe öltözik, a kerteket benövi a káosz, kék pirulákat osztogatnak  utcasarkokon, zene helyett…

  meglátogatnál, mondtad. jó lenne, csak ajtóm nincs, hogy beengedjelek.                                 

  Kiszimatolja a törékenységedet, mint Állatok a vérszagot.   Miután elhasznált, Kifosztott minden   Aglaia-t belőled, aligmaradt Csontjaidat hatláb   Mélyre ássa: Nem engedheti, hogy   Egy másik szerelem, Barát, rokon,   Ismerős, Kóbor kutya,   Bárki,…

  nem kérdőjelezik meg a világ süllyedését a  vízbefúltakat szögesdrót kerítéseken   a vért háborúk járványok éhinségek   sötét titkait azonos algoritmusra   mozdulnak mikor lelakatolják   a tengereket a szíveket a lábakat   testük iszapos a szomszédom ilyen   azt mondja…

  a kinagyított képen jól látszik szemünkben a szomorú fény egyre messzebbre utazunk  lényeg az eltávolodás nem érzékeljük lefelé vagy felfelé könnyebb-e az út olyan tapasztalatlanok vagyunk mint két elhajított testet a környezetünk mozgat tovább vadszedret eszünk gombát amiből rengeteg…

  legjobb a vízben a tenger nyugodt   viharokhoz nekem sincs most közöm vagyok a kék   végtelen távolság egyre messzebb sodródik   ez a nyughatatlan test az emberek elmosódott foltokká   zsugorodnak a parton valaki kiált   vagy csak képzelem végre elérhetetlen vagyok  

  A Vörös Postakocsi karácsonyi meglepetése: benne vagyok a jubileumi számban.:)

                         (eftéről) ő holista egy konzervdobozban – sík puszta aki hegynek hazudja magát   én hullám vagyok a tengeren – örök lárma de hídnak hisz amire rátaposhat   pedig mi valahol sem találkozhatunk soha

Nézd, üres vagyok rajzolj tele igaz szóval zöld fűvel és csókkal fákkal és tengerrel édes nevetéssel  (most olyan sötét vanminden mozdulatlan)   ültess hajóra, fényre vigyél el messze-messze biztass szerelemre az árnyakat fesd fehérre vagy takarj el nehogy meglásson…