új vágy-régi vágy   kék szavak biztató szavak a bársony-vízre írva   – megfogannak   kék hold kék isten teremtő fény pillangók    – égi rajz   biztonságba ringat   almavirág álmát küldi a szél   majd a partról szép lassan  ránk nőnek a fák   gyökereiktől megreped a ház…

  Látod szememben a nyárfa ezüstjét? Kényes ruháját meddig őrzi a fény? Mézet, lekvárt tegyél a kenyeremre, S küldd hamar Hébét, töltsön italából!    

  lágerből kitörő füstszomj heve éled a zajban könnyeken élő pernyevirágok híznak az égen

  Méheden át márványhideg éjrögök ülnek a hóra. Fénytelen út hova mész, tedd el a báli ruhád.

  Virág színű seb a szerelem. Körülrajongják fényes döglegyek.  

  alvadtvér színű ruhában zuhan ránk az alkony parazsa  

a költő felhozvalamit a mélybőllehet az széngyémánt igazgyöngy közönséges kavics                                                             víz ólom                                     elásott ékszer eszmerög vagy idegen anyag az olvasó dönti elhogy a mindenséggelméri-e  

  rendszertelen a rendszer, a tegnapi ajtók ma máshova nyílnak, hol ide, hol oda zuhanunk,  testünkön a zúzódások szakadatlan  változtatják színüket, mint az ég: most haragosszürkébe öltözik, a kerteket benövi a káosz, kék pirulákat osztogatnak  utcasarkokon, zene helyett…

  meglátogatnál, mondtad. jó lenne, csak ajtóm nincs, hogy beengedjelek.                                 

  Kiszimatolja a törékenységedet, mint Állatok a vérszagot.   Miután elhasznált, Kifosztott minden   Aglaia-t belőled, aligmaradt Csontjaidat hatláb   Mélyre ássa: Nem engedheti, hogy   Egy másik szerelem, Barát, rokon,   Ismerős, Kóbor kutya,   Bárki,…

  nem kérdőjelezik meg a világ süllyedését a  vízbefúltakat szögesdrót kerítéseken   a vért háborúk járványok éhinségek   sötét titkait azonos algoritmusra   mozdulnak mikor lelakatolják   a tengereket a szíveket a lábakat   testük iszapos a szomszédom ilyen   azt mondja…

  a kinagyított képen jól látszik szemünkben a szomorú fény egyre messzebbre utazunk  lényeg az eltávolodás nem érzékeljük lefelé vagy felfelé könnyebb-e az út olyan tapasztalatlanok vagyunk mint két elhajított testet a környezetünk mozgat tovább vadszedret eszünk gombát amiből rengeteg…

  legjobb a vízben a tenger nyugodt   viharokhoz nekem sincs most közöm vagyok a kék   végtelen távolság egyre messzebb sodródik   ez a nyughatatlan test az emberek elmosódott foltokká   zsugorodnak a parton valaki kiált   vagy csak képzelem végre elérhetetlen vagyok  

  A Vörös Postakocsi karácsonyi meglepetése: benne vagyok a jubileumi számban.:)