Magányok

Egy este: köd, szél,

Csak magamra gondoltam: én és a sötétség.

A nőkre sem;  az, ki

egyedül adni tudott nekem

anélkül, hogy bármit elvenne a csenden kívül

arctalan volt,

mint mindenki, akit a halál szétszedett,

már nem lehet újra összerakni.

Messze van a ház, minden ház, 

ahol virrasztólámpák égnek,

és spulnival verik hajnalban 

a nyers gerendákat az étkezőben.

Azóta

búcsúdalokat hallgatok.

Valaki visszatért, 

és feldúltan távozott,

idegen gyerekek szemét hagyva rám,

halott fákat az utak mentén,

amiket nem tudtam megszeretni.

Egymagunk vagyunk mind, a nap sugara

szúr minket a föld szívébe:

és mindjárt este van.

Megjegyzés:

A Solitudini Salvatore Quasimodo első verseskötetében, az 1930-ban kiadott, 

Acque e terre című kötetben található.

Az utolsó három sort Quasimodo később kiemelte a szövegből, és önálló címmel: 

Ed è subito sera, jelentette meg nyitóversként, 1942-es válogatás kötetében, amelynek ugyanezt a címet adta.

Végül ez lett a költő legismertebb, legsikeresebb, legtöbbet fordított verse.

Megjegyzés 2.

e spole che picchiano all’alba
quadrelli di rozzi tinelli.

(spulnival verik hajnalban 
a nyers gerendákat az étkezőben.)

Ez a két sor okozta a legnagyobb fejtörést a fordításnál – mit jelenthet?

Aztán eszembe jutott, hogy nagyimnak volt  egy régi singer varrógépe, és az adott ki ilyen hangot.

(Ouasimodo édesanyja ugyanis varrónő volt, aki hajnaltól, késő estig dolgozott:
"... anélkül, hogy bármit elvenne a csenden kívül".)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.