a költő felhoz
valamit a mélyből

lehet az szén
gyémánt

gyöngy
közönséges kavics

víz
ólom

elásott ékszer
eszmerög

vagy idegen anyag
az olvasó dönti el

hogy a mindenséggel
méri-e

Talán kiszabadult egy hajtincsed a hidzsáb alól?

Vagy a ruha, ami tetőtől-talpig beborított,

nem volt elég szimpla?

Félénk mosolyod vakította őket?

Lecsapott rád a kegyetlen erkölcsrendőrség

fekete koporsó-szeme.

Botokkal jöttek. Annyi ártatlan nő vére hullott itt

az erkölcs nevében. Sötét a föld is.

           ***

Azóta mindig kékbe öltözöl.

Gyönyörű hajadat szabadon fújja a szél.

Nem haltál meg. Ujjaid fehér karók.

Világítják az utat.

rendszertelen a rendszer,

a tegnapi ajtók ma máshova nyílnak,

hol ide, hol oda zuhanunk, 

testünkön a zúzódások szakadatlan 

változtatják színüket,

mint az ég: most haragosszürkébe öltözik,

a kerteket benövi a káosz,

kék pirulákat osztogatnak 

utcasarkokon,

zene helyett mindenhol

agitprop szól,

vagy politikai misét közvetítenek,

megszoktuk,

lázadni nem volt okunk,

azt hittük, így természetes,

vagy nem is figyeltünk oda,

 csak egy este valaki

red pillt kevert az italunkba,

fölébredtünk,

próbáljuk elmondani, 

hogy élhető, kiszámítható,

nyugodt otthont szeretnénk,

ahol melegek, nemváltók,

cigányok, zsidók, bevándorlók,

feketék, fehérek,

színesek, szürkék,

munkások, művészek,

tanítók, tanulók,

orvosok, kutatók,

vallásosak, istentagadók,

tűzoltók, katonák,

vadakat terelők:

 EMBEREK

lehetünk,

nem azért élünk,

hogy a rendszert szolgáljuk,

hogy a hazugság idegen anyag,

de nem értik az emberi beszédet.

meglátogatnál, mondtad.

jó lenne,

csak ajtóm nincs,

hogy beengedjelek.

Raphael Patkanian: Gyere csalogányom

Édes csalogányom, hagyd ott a kertet, 

Mondj verseket, hozz álmot fiam szemére.

Mégse gyere csalogány, 

A fiam sír, nem akar pap lenni.

Drága gerlice, hagyd el otthonod, fiókáidat,

búgd el a bánatod, hogy a fiam elaludjon végre.

Mégse gyere gerlice,

A fiam könnyezik, nem akar sírásó lenni.

Hagyd el a zöld rétet és legelőt, pacsirta,

Ringasd el fiamat a bölcsőben, aludnia kéne.

Mégse gyere pacsirta,

A fiam zokog, nem akar gyászolni.

Hagyd a vadászatot, gyere bátor sólyom, 

Talán te vagy az, akit a kisbabám hallani szeretne.

Mikor ideért a sólyom, a fiam mosolygott,

És álomba merült a háborús dalok hangjaival.

(Ռափայել Պատկանյան-Արի իմ սոխակ: örmény bölcsődal)

A fordítás Lilit Pipoyan által előadott verzió alapján készült.

1915 The Movie
https://youtu.be/vwa4eK3-umM

vonásaik elnagyoltak
mozgásuk gépies

egy külső hangra figyelnek
figyelnek feszülten

katonák
névtelen katonák

az időn átfordulva
elkezdték lapos koronggá

változtatni a földet
s a valóság viaszként

olvad csak olvad csak olvad 
az űrbe el

a valóság közönséges kavics
az illúzió igazgyöngy

Hullám vagyok a tengeren

Örök lárma

Kiszimatolja a törékenységedet, mint

Állatok a vérszagot.

Miután elhasznált,

Kifosztott minden

Aglaia-t belőled, aligmaradt

Csontjaidat hatláb

Mélyre ássa:

Nem engedheti, hogy

Egy másik szerelem,

Barát, rokon,

Ismerős,

Kóbor kutya,

Bárki, bármi 

Rádtaláljon.

De ha összeszeded

Magad, s odaadóbban

Szolgálod, mint eddig,

Talán majd

Ő,

Kikapar.

Sylvia Plath: A gyáva

 
Ez az ember álnév mögött 

Féregként másik testet ölt.

 
A nő telefonon át

Férfiként adja el magát. 

 
Férget eszik, a maszk dagad,

Szemet zár, orrot és ajkat.

 
A nő hangja üregből szól,

Egyre élettelenebb.

 
Férgek zárják el a torkát.

Gyűlöli 

 
Egy baba gondolatát –

Élősködő, szépségtörő – 

 
Inkább lenne halott, mint kövér nő,

Halott, hibátlan Nefertiti,

 
Az ádáz maszk erősíti

Szemében az ezüst ködöt,

 
Hol gyermek sosem úszik,

A nőből férfi válik.

Jegyzetek:

Helyszín: Court Green, Sylvia Plath és Ted Hughes otthona. Észak Tawton, Devon, Anglia. 1962. július 9-én, Sylvia Plath és anyja, Aurelia Plath, aki látogatóban van náluk, bevásárlókörútra mennek Exeterbe.

Plath büszkén mondja anyjának: "Mindent megkaptam az élettől, amit valaha is szerettem volna, csodálatos férj, két imádnivaló gyerek, szép otthon és az írásaim.”

Korábban érnek haza, mint tervezték, és amikor belépnek a házba, csörög a telefon. Sylvia veszi fel.
A vonal túlsó végén lévő nő elmélyíti a hangját, és férfiként mutatkozik be. Sylvia felismeri Assia Wevillt, de átadja a kagylót Tednek, a beszélgetés után azonban kitépi a készüléket a falból, és berohan a szobájába. Ekkor válik világossá számára, hogy Ted és Assia között, van valami.

A The Fearful, amit Plath 1962. novemberében, pár hónappal a halála előtt írt, életrajzi szempontból fontos vers, mert többek között, a versbeli incidens indítja el a lavinát, ami különválásukhoz és Plath öngyilkosságához vezet.

Elisabeth Sigmund, Plath barátnője így emlékszik vissza az esetre: “Szörnyű állapotban volt. Azt mondta:
– Hazudott nekem, teljesen összement a szememben. – Sylvia idolizálta Tedet, előmozdította a karrierjét, de ravasz, megbízhatatlan emberré vált, ezért megvetette. Sylvia nagyon tisztánlátó volt, őszinte és egyenes ember. Assia egészen más volt. Ő szeretett provokálni, kitűnni, szerette elkápráztatni az embereket. Szerette éreztetni, milyen hatalommal rendelkezik az emberek fölött. Nagyon szép volt, elhatározta, hogy elcsábítja Tedet. Assia nagyon zavaros nő volt. Ted pedig, mint a mágnes, vonzotta a nőket, és nem tudott ellenállni nekik.”

Plath költészetében a féreg és a maszk: a férfi és a nő szimbólumai, valamint a halálé.
A férfiakat gyengének, puhánynak tartotta, megvetette őket (bár Tedet eleinte istenítette), ugyanakkor irigyelte, hogy szabadon kiélhetik vágyaikat. Mindezt a versben maszk mögé bújva, alattomosan, mint a férgek.

A versben Assia büntetése az, hogy a maszk föléje nő, és végleg átváltozik. Mintha Sylvia, Assia jövőjét vetítette volna előre. 

Halála után Plath, monumentalizálódik, “halotti maszkja” egyre csak nő, ami végül megfojtja Assia és Ted kapcsolatát.
Plath életműve felértékelődik az Ariel kötet megjelenése után, bekerül az angol- és amerikai kánonba. 
A közvélemény Ted és Assia ellen fordul, őket hibáztatják Plath halála miatt, Sylvia sírját megrongálják, mert el akarják távolítani róla a Hughes nevet. “Az ellenségeskedés és a megvetés, néha elviselhetetlen.” – panaszkodott Assia, nővérének, Celianak.
Hughes szülei sem fogadták őt el, egyenesen levegőnek tekintették, féltették fiuk hírnevét.
Assia, Plath halálakor gyermeket várt Hughes-tól, de úgy döntöttek, a mostani helyzet nem alkalmas egy újabb babára. Assia amúgy is rettegett a szüléstől, ahogy az öregedéstől is, félt, hogy elveszíti szépségét. Barátainak azt mondta, ha betölti a 42. évét, megöli magát.

1964-ben újra teherbe esett, ezt a babát megtartotta, így 1965. márciusában megszületett, Shura.

1968.-ban Hughes és Assia különváltak. Hughes-nak Assia mellett nem egy, de két párhuzamos kapcsolata is volt. Amikor Assia rájött, hogy Ted nem fog visszatérni hozzá, nem fogja feleségül venni sosem,
1969. március 23.-án, közel két hónappal 42. születésnapja előtt, egy csúnya veszekedés után, ugyanazt az utat és ugyanazt a módszert választotta, mint Plath, csak ő a kislányát is magával vitte. 

"Élveztem az álmot, hogy Teddel együtt élek, ennek most vége" – írta apjának, búcsúlevelében. – Soha nem jöhet még egy férfi, soha."

Forrásaim:

A Lover Of Unreason: The Life And Tragic Death Of Assia Wevill,
by Yehuda Koren and Eilat Negev

Elizabeth Sigmund and Gail Crowther
Sylvia Plath in Devon: A Year’s Turning

·

Nimfetamin túladagolás

Elillan mint a romlás szaga

Elgyengülök a versenytől

Mikor kétségbe vagyok esve

A legsötétebb napokon

Ámokfutást rendez

Az álarc lehull

Legtisztább szolgálólányod

Egy szimpla perverz lidérc

Nimfetamin

Duzzadó nárciszok között

Átkozott csillagok takarója alatt

Három kívánsága volt

Szex szex szex

Egy szeretője felakasztotta magát

A halálsoron

Rákaptam a kórjára

Túlfeszített mint Ámor íja

Kinek nyilai éhezték a húst

És a szenvedély vakító lángját

Keskeny utcák árnyékában 

A mérgüket sosem adagolták

Egész rög-hegyekkel láttak el

Két vágány

Porcelánfigurák

Valami elmúlt köztünk 

Mint egy rossz drog

Felégett

Találkoztam egy másfajta

Árulóval

Valójában

Legyőzött és kifosztott 

Minden Rómát bennem

Ez a nő kísért

Az elmém zugaiban 

Feketében 

Zuhatag

Sem fogja tisztára mosni

Mocskos vágya

Égetett mint egy kemence 

Hogy megöljem magam érte

Megjegyzések:

nymphetamine: dani filth alkotta a nimphette (nimfácska) és az amfetamin ( alfa-metil-feniletilamin) szóból
overdose:  túladagolás öngyilkossági szándékkal (drogszleng)
méreg: anyag (drogszleng)
rög: crack kokain

ebéd utáni desszert íze

cigarettafüst

lebegés

 
merülés

tükörfenék

 
természetes drogok 

part menti vízben

azok a tegnapi delfinek

egyiküknek sérült az uszonya

 
Serge-nek neveztem el

nem kímélte magát kiúszott

 
értem a fehér homokig

fekete kriptonittá

 
sűrűsödött titkaimat

felnagyította lábad előtt

 
a tenger 

kavicsok

 
gyereknek csörgő

ritmusos hullám gyönggyel

 
tölti meg az üres kagylót

nem félnék összekötni 

 
veled az életem

magzatvíz tör fel köldökömből

kék szemű kislány lebeg felém

rám nevet

érte nyúlok hogy megtartsam


a szívem túl hangosan

az övé túl gyorsan dobog

aki ma szól mindent elveszíthet

legörbül a szája

szeméből vízesés indul

nincsenek mentőtutajok

csak egy hajóroncs

kórház vaságy

dementorok magasodnak fölénk 

nem kérdőjelezik meg

a világ süllyedését

a  vízbefúltakat

szögesdrót kerítéseken

a vért

háborúk járványok éhinségek

sötét titkait

azonos algoritmusra

mozdulnak mikor

lelakatolják

a tengereket

a szíveket a lábakat

testük iszapos

a szomszédom ilyen

azt mondja elektronikus

bárányokkal álmodik

Megjegyzés:

elektronikus bárány: státuszszimbólum, Philip K. Dick -- Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? c. könyvében.