space cake
2020.05.14. 12:10
magzatvíz tör fel köldökömből
kék szemű kislány lebeg felém
rám nevet
érte nyúlok hogy megtartsam
a szívem túl hangosan
az övé túl gyorsan dobog
aki ma szól mindent elveszíthet
legörbül a szája
szeméből vízesés indul
nincsenek mentőtutajok
csak egy hajóroncs
kórház vaságy
dementorok magasodnak fölénk
a becsapottak
2019.12.02. 09:37
nem kérdőjelezik meg
a világ süllyedését
a vízbefúltakat
szögesdrót kerítéseken
a vért
háborúk járványok éhinségek
sötét titkait
azonos algoritmusra
mozdulnak mikor
lelakatolják
a tengereket
a szíveket a lábakat
testük iszapos
a szomszédom ilyen
azt mondja elektronikus
bárányokkal álmodik
Megjegyzés:
elektronikus bárány: státuszszimbólum, Philip K. Dick -- Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? c. könyvében.
mentőhajók kikötése tilos
2019.11.28. 17:32
fehér por a lábunk alatt
kokain porcukor egyre megy
még élünk de testünkben már
megkezdődött a folyamat
gusztustalan ez a bomlás
alkohollal évekig visszatartható lenne
ám próbálunk józanok maradni
kávét innánk túl keserű
másképp érzékeljük most az ízeket
új droggal etetnek minket
az agysejtjeinket gyilkolja
bambán nézzük a vízbefúltakat
még élünk csak a szívünk
nem dobban meg semmire
két elhajított test
2019.10.03. 10:12
a kinagyított képen jól látszik
szemünkben a szomorú fény
egyre messzebbre utazunk
lényeg az eltávolodás
nem érzékeljük lefelé
vagy felfelé könnyebb-e az út
olyan tapasztalatlanok vagyunk
mint két elhajított testet
a környezetünk mozgat tovább
vadszedret eszünk
gombát amiből rengeteg van
de mi csak egyfélét ismerünk
tölgyek alatt alszunk
és arról álmodunk
hogy valami téridő-görbület
visszarepít minket a kezdetekhez
ez a nyár nem olyan
2018.08.13. 22:04
legjobb a vízben
a tenger nyugodt
viharokhoz nekem sincs most közöm
vagyok a kék
végtelen távolság
egyre messzebb sodródik
ez a nyughatatlan test
az emberek elmosódott foltokká
zsugorodnak a parton
valaki kiált
vagy csak képzelem
végre elérhetetlen vagyok
Az 5-ös metrónál
2018.06.25. 16:32
Amikor leszálltam,
szembejött velem egy lány;
forrónadrágot viselt,
a felsőcombjára csipkeminta volt tetoválva:
nagyon szexin festett,
elfogott a kísértés,
hogy én is varrathatnék
magamra ilyet,
de nincs szükségem fájdalomra.
Hónapok óta
nem ejtettem magamon
egyetlen karcolást sem.
Megúszós idők ezek,
tartanám
szorosan.
Mellékdal:
A ruhám ma zölden zizeg,
véremben zene zúg –
zörget a nyár.
Örök hó
2017.12.22. 19:21
A Vörös Postakocsi karácsonyi meglepetése: benne vagyok a jubileumi számban.:)
a tudás természete
2017.03.26. 11:51
(eftéről)
ő holista egy konzervdobozban
– sík puszta
aki hegynek hazudja magát
én hullám vagyok a tengeren
– örök lárma de hídnak hisz
amire rátaposhat
pedig mi valahol
sem találkozhatunk
soha
Szerző: metz_sharon
Szólj hozzá!
Címkék: vers demagógia hullám holizmus gaslighter sík puszta konzervatív dogmatika
Diszkó terhességi teszttel bogyóval
2017.02.17. 14:37
Minden szombaton a közelben lévő diszkóba megyünk, hogy oldódjunk az egész heti munka, rohanás, túlfűtöttség után.
Valami napok óta izgatott, így azt mondtam: – Később utánad megyek, Édes,
még van egy kis elintéznivalóm. – Jó. – vontad meg a vállad.
Elővettem a terhességi tesztet, amit hazafelé jövet vettem. Jobb lett volna reggel csinálni, de nem akartam addig várni.
Amikor végeztem, mindkét csík látszott. Majdnem elájultam, annyira befeszültem.
Lezuhanyoztam, és fölvettem a legdögösebb ruhámat: egy fehér, tapadó miniruhát,
a fél mellem kint van belőle. Nem tudtam mire számíthatok tőled egy ilyen hír után,
legalább legyek kívánatos.
Sokáig sminkeltem, mégis alig tudtam elkendőzni a sápadtságomat.
A diszkóba belépve, egy ideig elveszetten álldogáltam – nem szeretek ilyen helyekre egyedül jönni, mindig hányinger fog el a sok embertől – , épp azon voltam, hogy visszafordulok, amikor odajött egy ismerős fiú, a parkett felé húzott.
– Nem láttad Mikit? – kiáltottam a fülébe.
– Mostanában nem. Gyere, majd később megkeressük. – ordított vissza.
Vonakodtam.
– Mi ez a feszkó? Van nálam eki, benyomsz egyet?
– Nem, kösz. – mondtam tétovázva.
– Jó anyag, megbízható forrástól. Ne parázz!
– Csak egy felet.
A szorongás és félelem, ami eddig fojtogató, szűk, kényelmetlenül meleg kabátként terült rám, nemsokára lehullott rólam. Felolvadtam a zenében. Úgy éreztem a sejtjeimből is dallamok sugároznak, mint valami színes, radioaktív izotóp.
Hiányoztál. Otthagytam a fiút és végigmentem a termen; a leghátsó asztalnál voltál egy szőkével, szorosan összeölelkeztetek. Nem vettél észre.
Vihogni kezdtem, rám tört a szédülés, csupa görcs voltam megint, talán
rángatóztam is. Milyen agyament gondolat volt, hogy én gyereket szülhetek.
Lerogytam egy székre; háttal nektek, a világnak: lehetőleg mindennek, mindenkinek. Kiborítottam a táskámat. Ha volna fegyverem, lelőhetnélek téged, a szőkét, magamat. De csak borotvapenge van nálam, ez mindig kell, a falcolás miatt. Többnyire a combom belső felén ejtem meg a vágást, így nem látszik, csak akkor, ha szétteszem a lábam.
– Miért csinálod ezt? – kérdezted, valahányszor új sebet találtál rajtam. Sosem értetted, hogy ez az egyetlen a drogon kívül, ami csökkenteni tudja a fájdalmamat, az örökös nyugtalanságot, a bennem lévő űrt.
Most a bal csuklómat metszettem el, rezignáltan figyeltem, hogy bugyog a vér: hol kéken, hol zölden, hol lilán, hol feketén. Később sikoltozást hallottam; nem tudtam eldönteni valóság-e, hallucináció vagy álom, mert úszni kezdtem valami anyagtalan sötétség felé.
Anxiety
Szerző: metz_sharon
Szólj hozzá!
Címkék: extasy depression anxiety BPD diszkó terhességi teszttel bogyóval
Szelfi a Nyóc-kerről
2016.11.06. 09:22
1.
A mocskos-szürke égre
rímelő utcák és házak
között, egy parkban,
három drogos
épp belövi magát:
közös a tű,
nyomasztó a trip,
egykedvűen szemetel az eső.
2.
Rendőrök vonszolnak ki
a kopott épületből egy asszonyt.
Nagy a bűne: nem tudta
fizetni a lakbért.
Gyerekeit nem láz,
a GYIVI vitte el.
Úgy áll a járdán,
ahol hagyták,
mint egy megtört kérdőjel.
A sarkon óriásplakát
hivalkodik –
Józsefváros újjáépül
Nem szegényeknek való vidék doc.film trailer
Sylvia Plath – Apu (műfordítás)
2016.10.15. 17:57
Hagyjuk, hagyjuk a fekete cipőd, Apu,
amiben lábad voltam vérszegényen, fehéren.
Lélegezni alig mertem, harminc éven át
féltem, ha tüsszentek
észreveszik, hogy élek.
Meg kellett öljelek, Apu.
Meghaltál időm előtt –
Te Istennel teli zsák, márvány súlyú,
szürke lábujjú rémes szobor,
hatalmas, mint egy friscói fóka.
És a fejed a szeszélyes Atlantiban, Apu,
ahol babzöld vízen habzik át a kék,
a szépséges Nauset partjain túl.
Imádkoztam, hogy visszatérj.
Ach, du.
Német nyelv a lengyel városban,
mit lehengereltek
a háborúk, háborúk, háborúk.
Gyakori ez a városnév.
Polák barátom szerint,
van belőle vagy két tucat.
Így nem tudtam meg
honnan vannak a gyökereid, Apu.
Beszélni sem bírtam soha veled,
beakadt a nyelvem.
Szögesdrótba akadt.
Ich, ich, ich, ich,
képtelen voltam kimondani.
Minden németben téged láttalak, Apu,
és az obszcén beszédet, amitől
megy a gőzös, megy a gőzös,
pöfög velem, mint egy zsidóval
Dachauba, Auschwitzba, Belsenbe.
Úgy beszélek, mint egy zsidó.
Lehetek zsidó, lehetek zsidó.
A bécsi világos sör, a tiroli hó
nem fajtiszta, nem igazolható.
Az ősanyám cigány, a szerencsém hátborzongató,
a kártyám tarokk, a kártyám tarokk,
lehet, hogy kicsit zsidó vagyok.
Mindig is féltem tőled, Apu.
A halandzsád, Luftwaffe.
A net bajusz
és az átütő-kék árja szem.
Panzer-man, panzer-man, Ó, te –
Nem Isten, egy szvasztika.
Olyan fekete, az ég sem hatol keresztül rajta.
De a nők ezt imádják, a nőknek fasiszta kell,
az arcukba csizma kell, vad,
vad szívű állat kell, mint te, Apu.
Állsz a táblánál, Apu,
ahogy a fényképen megőriztelek.
Patád helyett az állad hasított,
de te sem vagy jobb az ördögnél,
annál a fekete embernél, aki
szép, kicsi, piros szívem kettéharapta.
Tíz éves voltam, mikor eltemettek,
húsz, amikor meg akartam halni,
hogy vissza, vissza, visszajussak hozzád.
Hacsak a csonthoz, az is jó.
De kirángattak a zsákból,
és összefoltoztak.
Akkor már tudtam mit tegyek.
Életre hívtalak,
te Meinkampf-szerű, sötét alak.
És a szerelem kínpadra csavart –
Megteszem, mondtam, megteszem.
Apu, most hát végeztem veled.
A fekete telefont gyökerestül kitéptem,
hangok férge nem furakodik át többé, sosem.
Nem is egyet, kettőt ölök meg:
a vámpírt, aki azt mondta, te vagy.
Egy évig szívta a véremet,
hét évig, csakhogy tudd.
Apu, most már aludj.
Zsíros, fekete szívedben cölöp van,
nem szerettek a faluban.
Táncolnak fölötted és taposnak,
mindig tudták ki az ott.
Apu, Apu, te elfajzott, túl vagyok rajtad.
Jegyzetek:
Sylvia Plath apja, Otto Emil Plath, a Kelet-Poroszországi Grabowban született, 15 éves volt, amikor az Egyesült Államokba hajózott. A Harvardon szerzett tudományos fokozatot, a Bostoni Egyetemen tanított biológiát és német nyelvet, a méhek elismert szakértője volt. Elhanyagolt cukorbetegsége miatt amputálni kellett a lábát, a műtétet követően tüdőembóliát kapott, és meghalt. Sylvia ekkor 8 éves volt. Imádták egymást apjával, Sylvia istenként tekintett rá, és olyan trauma érte halálakor, amit sosem hevert ki.
A versben Plath összemosta Hughes és apja alakját: “A végén azt se tudta, melyikünk melyik.” – írja Ted Hughes a Születésnapi levelekben. (ford. Gergely Ágnes)
Őket hibáztatta minden bajáért, e két férfi áldozata volt, akik uralták és megbénították, akik lehetetlenné tették az életét azzal, hogy kíméletlenül elhagyták. Apjától örökölte a depressziót, és Hughes volt az, aki miatt visszaesett. Gyűlölve szerette mindkettőt.
Német származása érzékenyen érintette: sokat foglalkozott a fasizmussal, a holokauszttal; motívumait több versében is használta metaforaként.
A házasságuk Hughes-zal nagyon impulzív, nagyon szenvedélyes és nagyon diszharmonikus volt.
“Túl tiszta vagyok hozzád. Mindenkihez.
A tested
Fáj nekem, mint Istennek a föld...” – írja Plath, Negyvenfokos láz című versében. (ford. Gergely Ágnes)
A Daddy eredeti ritmusa mondóka-szerű, a versbeszéd majdnem végig a nyolc éves kislányé. (Az angolszász hiedelem szerint a mondókák megvédenek a rontástól, a gonosztól. Franciaországi nászútjukon Sylviának azt jósolta egy cigányasszony, hogy hamarosan meg fog halni, akkor Hughes is mondókákat írt, hogy megvédje Sylviát a rontástól, mert a felesége nagyon megijedt).
Sylvia Plath ezt a verset a halála előtt négy hónappal írta, férje elhagyta egy másik nő miatt (Assia Wevill), egyedül maradt két gyerekkel. Biztosan érezte, hogy kezd megint szétesni, hogy a depresszió – bár személyiségjegyei és tünetei inkább borderline-ra vallanak – és a halálvágy újra eluralkodik rajta. Valójában a betegsége volt az ő holokausztja: “Haldoklom, ettől pokoli / Haldoklom, s ezért valódi.” – írja Lady Lazarus című versében, amit ugyancsak októberben írt. (ford. Galambos Gábor)
Azért akart megszabadulni apja emlékétől és leszámolni Hughes iránti szerelmével, ill. a tőlük való függéssel, hogy életben tudjon maradni. “A kőember és az égő aszony” – így jellemezte magukat Hughes a Láz című versében. (ford. Gergely Ágnes)
Sir Jonathan Bate, Hughes életrajzírója szerint, Plath a halála előtti napon felhívta férjét és megtudta, hogy legújabb szeretőjével Susan Allistonnal tölti az időt, abban a lakásban, ahol először voltak együtt, és ahol a nászéjszakájukat is töltötték.
Ez lehetett az utolsó csepp, és az “égő asszony” úgy döntött: kioltja a lángokat.
Ismeretlen
2016.08.19. 18:54
Legyen reggel köd
amikor nem látsz semmit
főleg a lényeget nem
mert ha látnád
meg tudnád ragadni.
Közelebb mész
elúszik
te tudod, hogy ott van
de jönnek mások
elveszik tőled
szétszedik darabokra
átnevezik
új ruhába öltöztetik
sötét ruhába.
Nem ismersz rá
pedig találkozol vele
minden áldott nap.
Itt, Európa közepén.