fehér por a lábunk alatt
kokain porcukor egyre megy
még élünk de testünkben már
megkezdődött a folyamat
gusztustalan ez a bomlás
alkohollal évekig visszatartható lenne
ám próbálunk józanok maradni
kávét innánk túl keserű
másképp érzékeljük most az ízeket
új droggal etetnek minket
az agysejtjeinket gyilkolja
bambán nézzük a vízbefúltakat
még élünk csak a szívünk
nem dobban meg semmire

a kinagyított képen jól látszik

szemünkben a szomorú fény

egyre messzebbre utazunk 

lényeg az eltávolodás

nem érzékeljük lefelé

vagy felfelé könnyebb-e az út

olyan tapasztalatlanok vagyunk

mint két elhajított testet

a környezetünk mozgat tovább

vadszedret eszünk

gombát amiből rengeteg van

de mi csak egyfélét ismerünk

tölgyek alatt alszunk 

és arról álmodunk 

hogy valami téridő-görbület 

visszarepít minket a kezdetekhez 

mint a virágok                                       

ha új gyökeret hoznak   

friss petesejt nő

legjobb a vízben

a tenger nyugodt

viharokhoz nekem sincs most közöm

vagyok a kék

végtelen távolság

egyre messzebb sodródik

ez a nyughatatlan test

az emberek elmosódott foltokká

zsugorodnak a parton

valaki kiált

vagy csak képzelem

végre elérhetetlen vagyok

Amikor leszálltam, 

szembejött velem egy lány; 

forrónadrágot viselt, 

a felsőcombjára csipkeminta volt tetoválva: 

nagyon szexin festett,

elfogott a kísértés, 

hogy én is varrathatnék 

magamra ilyet, 

de nincs szükségem fájdalomra. 

Hónapok óta 

nem ejtettem magamon 

egyetlen karcolást sem.

Megúszós idők ezek,

tartanám

szorosan.

Mellékdal:

A ruhám ma zölden zizeg, 

véremben zene zúg –

zörget a nyár.

A Vörös Postakocsi karácsonyi meglepetése: benne vagyok a jubileumi számban.:)

                         (eftéről)

ő holista egy konzervdobozban

– sík puszta

aki hegynek hazudja magát

én hullám vagyok a tengeren

– örök lárma de hídnak hisz

amire rátaposhat

pedig mi valahol

sem találkozhatunk

soha

Minden szombaton a közelben lévő diszkóba megyünk, hogy oldódjunk az egész heti munka, rohanás, túlfűtöttség után.

Valami napok óta izgatott, így azt mondtam: – Később utánad megyek, Édes,
még van egy kis elintéznivalóm. – Jó. – vontad meg a vállad.

Elővettem a terhességi tesztet, amit hazafelé jövet vettem. Jobb lett volna reggel csinálni, de nem akartam addig várni. 
Amikor végeztem, mindkét csík látszott. Majdnem elájultam, annyira befeszültem.

Lezuhanyoztam, és fölvettem a legdögösebb ruhámat: egy fehér, tapadó miniruhát,
a fél mellem kint van belőle. Nem tudtam mire számíthatok tőled egy ilyen hír után,
legalább legyek kívánatos.
Sokáig sminkeltem, mégis alig tudtam elkendőzni a sápadtságomat.

A diszkóba belépve, egy ideig elveszetten álldogáltam – nem szeretek ilyen helyekre egyedül jönni, mindig  hányinger fog el a sok embertől – , épp azon voltam, hogy visszafordulok, amikor odajött egy ismerős fiú, a parkett felé húzott.

– Nem láttad Mikit? – kiáltottam a fülébe.

– Mostanában nem.  Gyere, majd később megkeressük. – ordított vissza.

Vonakodtam.

– Mi ez a feszkó? Van nálam eki, benyomsz egyet?

– Nem, kösz. – mondtam tétovázva.

– Jó anyag, megbízható forrástól. Ne parázz!

– Csak egy felet.

A szorongás és félelem, ami eddig fojtogató, szűk, kényelmetlenül meleg kabátként terült rám, nemsokára lehullott rólam. Felolvadtam a zenében. Úgy éreztem a sejtjeimből is dallamok sugároznak, mint valami színes, radioaktív izotóp.

Hiányoztál. Otthagytam a fiút és végigmentem a termen; a leghátsó asztalnál voltál egy szőkével, szorosan összeölelkeztetek. Nem vettél észre.

Vihogni kezdtem, rám tört a szédülés, csupa görcs voltam megint, talán
rángatóztam is. Milyen agyament gondolat volt, hogy én gyereket szülhetek.

Lerogytam egy székre; háttal nektek, a világnak:  lehetőleg mindennek, mindenkinek. Kiborítottam a táskámat. Ha volna fegyverem, lelőhetnélek téged, a szőkét, magamat. De csak borotvapenge van nálam, ez mindig kell, a falcolás miatt. Többnyire a combom belső felén ejtem meg a vágást, így nem látszik, csak akkor, ha szétteszem a lábam.

– Miért csinálod ezt? – kérdezted, valahányszor új sebet találtál rajtam. Sosem értetted, hogy ez az egyetlen a drogon kívül, ami csökkenteni tudja a fájdalmamat, az örökös nyugtalanságot, a bennem lévő űrt.

Most a bal csuklómat metszettem el, rezignáltan figyeltem, hogy bugyog a vér: hol kéken, hol zölden, hol lilán, hol feketén. Később sikoltozást hallottam; nem tudtam eldönteni valóság-e, hallucináció vagy álom, mert úszni kezdtem valami anyagtalan sötétség felé.

Anxiety

1.

A mocskos-szürke égre
rímelő utcák és házak 

között, egy parkban,
három drogos

épp belövi magát:
közös a tű,

nyomasztó a trip,
egykedvűen szemetel az eső.

2.

Rendőrök vonszolnak ki
a kopott épületből egy asszonyt.
Nagy a bűne: nem tudta

fizetni a lakbért.
Gyerekeit nem láz,
a GYIVI vitte el.

Úgy áll a járdán,
ahol hagyták,
mint egy megtört kérdőjel.

A sarkon óriásplakát
hivalkodik –
Józsefváros újjáépül

Nem szegényeknek való vidék doc.film trailer

Hagyjuk, hagyjuk a fekete cipőd, Apu,

amiben lábad voltam vérszegényen, fehéren.

Lélegezni alig mertem, harminc éven át

féltem, ha tüsszentek

észreveszik, hogy élek.

Meg kellett öljelek, Apu.

Meghaltál időm előtt –

Te Istennel teli zsák, márvány súlyú,

szürke lábujjú rémes szobor,

hatalmas, mint egy friscói fóka.

És a fejed a szeszélyes Atlantiban, Apu,

ahol babzöld vízen habzik át a kék,

a szépséges Nauset partjain túl.

Imádkoztam, hogy visszatérj.

Ach, du.

Német nyelv a lengyel városban,

mit lehengereltek

a háborúk, háborúk, háborúk.

Gyakori ez a városnév.

Polák barátom szerint,

van belőle vagy két tucat.

Így nem tudtam meg

honnan vannak a gyökereid, Apu.

Beszélni sem bírtam soha veled,

beakadt a nyelvem.

Szögesdrótba akadt.

Ich, ich, ich, ich,

képtelen voltam kimondani.

Minden németben téged láttalak, Apu,

és az obszcén beszédet, amitől

megy a gőzös, megy a gőzös,

pöfög velem, mint egy zsidóval

Dachauba, Auschwitzba, Belsenbe.

Úgy beszélek, mint egy zsidó.

Lehetek zsidó, lehetek zsidó.

A bécsi világos sör, a tiroli hó

nem fajtiszta, nem igazolható.

Az ősanyám cigány, a szerencsém hátborzongató,

a kártyám tarokk, a kártyám tarokk,

lehet, hogy kicsit zsidó vagyok.

Mindig is féltem tőled, Apu.

A halandzsád, Luftwaffe.

A net bajusz

és az átütő-kék árja szem.

Panzer-man, panzer-man, Ó, te –

Nem Isten, egy szvasztika.

Olyan fekete, az ég sem hatol keresztül rajta.

De a nők ezt imádják, a nőknek fasiszta kell,

az arcukba csizma kell, vad,

vad szívű állat kell, mint te, Apu.

Állsz a táblánál, Apu,

ahogy a fényképen megőriztelek.

Patád helyett az állad hasított,

de te sem vagy jobb az ördögnél,

annál a fekete embernél, aki

szép, kicsi, piros szívem kettéharapta.

Tíz éves voltam, mikor eltemettek,

húsz, amikor meg akartam halni,

hogy vissza, vissza, visszajussak hozzád.

Hacsak a csonthoz, az is jó.

De kirángattak a zsákból,

és összefoltoztak.

Akkor már tudtam mit tegyek.

Életre hívtalak,

te Meinkampf-szerű, sötét alak.

És a szerelem kínpadra csavart –

Megteszem, mondtam, megteszem.

Apu, most hát végeztem veled.

A fekete telefont gyökerestül kitéptem,

hangok férge nem furakodik át többé, sosem.

Nem is egyet, kettőt ölök meg:

a vámpírt, aki azt mondta, te vagy.

Egy évig szívta a véremet,

hét évig, csakhogy tudd.

Apu, most már aludj.

Zsíros, fekete szívedben cölöp van,

nem szerettek a faluban.

Táncolnak fölötted és taposnak,

mindig tudták ki az ott.

Apu, Apu, te elfajzott, túl vagyok rajtad.

Jegyzetek:

Sylvia Plath apja,  Otto Emil Plath, a Kelet-Poroszországi Grabowban született, 15 éves volt, amikor az Egyesült Államokba hajózott. A Harvardon szerzett tudományos fokozatot, a Bostoni Egyetemen tanított biológiát és német nyelvet, a méhek elismert szakértője volt. Elhanyagolt cukorbetegsége miatt amputálni kellett a lábát, a műtétet követően tüdőembóliát kapott, és meghalt. Sylvia ekkor 8 éves volt. Imádták egymást apjával, Sylvia istenként tekintett rá, és olyan trauma érte halálakor, amit sosem hevert ki.

A versben Plath összemosta Hughes és apja alakját: “A végén azt se tudta, melyikünk melyik.” – írja Ted Hughes a Születésnapi levelekben. (ford. Gergely Ágnes)

Őket hibáztatta minden bajáért, e két férfi áldozata volt, akik uralták és megbénították, akik lehetetlenné tették az életét azzal, hogy kíméletlenül elhagyták. Apjától örökölte a depressziót, és Hughes volt az, aki miatt visszaesett. Gyűlölve szerette mindkettőt.

Német származása érzékenyen érintette: sokat foglalkozott a fasizmussal, a holokauszttal; motívumait több versében is használta metaforaként.

A házasságuk Hughes-zal nagyon impulzív, nagyon szenvedélyes és nagyon diszharmonikus volt.

“Túl tiszta vagyok hozzád. Mindenkihez.
A tested
Fáj nekem, mint Istennek a föld...” – írja Plath, Negyvenfokos láz című versében. (ford. Gergely Ágnes)

A Daddy eredeti ritmusa mondóka-szerű, a versbeszéd majdnem végig a nyolc éves kislányé. (Az angolszász hiedelem szerint a mondókák megvédenek a rontástól, a gonosztól. Franciaországi nászútjukon Sylviának azt jósolta egy cigányasszony, hogy hamarosan meg fog halni, akkor Hughes is mondókákat írt, hogy megvédje Sylviát a rontástól, mert a felesége nagyon megijedt).

Sylvia Plath ezt a verset a halála előtt négy hónappal írta, férje elhagyta egy másik nő miatt (Assia Wevill), egyedül maradt két gyerekkel. Biztosan érezte, hogy kezd megint szétesni, hogy a depresszió – bár személyiségjegyei és tünetei inkább borderline-ra vallanak – és a halálvágy újra eluralkodik rajta. Valójában a betegsége volt az ő holokausztja: “Haldoklom, ettől pokoli / Haldoklom, s ezért valódi.” – írja Lady Lazarus című versében, amit ugyancsak októberben írt. (ford. Galambos Gábor)

Azért akart megszabadulni apja emlékétől és leszámolni Hughes iránti szerelmével, ill. a tőlük való függéssel, hogy életben tudjon maradni.  “A kőember és az égő aszony” – így jellemezte magukat Hughes a Láz című versében.  (ford. Gergely Ágnes)

Sir Jonathan Bate, Hughes életrajzírója szerint, Plath a halála előtti napon felhívta férjét és megtudta, hogy legújabb szeretőjével Susan Allistonnal tölti az időt, abban a lakásban, ahol először voltak együtt, és ahol a nászéjszakájukat is töltötték.
Ez lehetett az utolsó csepp, és az “égő asszony” úgy döntött: kioltja a lángokat.

Legyen reggel köd

amikor nem látsz semmit

főleg a lényeget nem

mert ha látnád

meg tudnád ragadni.

Közelebb mész

elúszik

te tudod, hogy ott van

de jönnek mások

elveszik tőled

szétszedik darabokra

átnevezik

új ruhába öltöztetik

sötét ruhába.

Nem ismersz rá

pedig találkozol vele

minden áldott nap.

Itt, Európa közepén.

                           (Bukowski átirat)

a szerelem egy olyan üzenet
ami rövid idő múlva
megsemmisíti önmagát

a szerelem 36 órán át vajúdó nő

a szerelem az utolsó korty levegő
mielőtt elnyelnek a mélyvizek

a szerelem A Legyek Ura

tűz-oltalom a szerelem

a szerelem kék felhőkendő
ami eltakarja a napot

a szerelem olyan menekült
aki sosem talál végleges otthonra

egy lelket bontó eke
a szerelem

a szerelem Munch Sikolya

egy alkoholista csillapíthatatlan
szomjúsága a szerelem

a szerelem Beethoven
Holdfény szonátája metál verzióban

a kokain éhsége
a szerelem

a szerelem fürdés
tűzforró majd jéghideg fényben

a szerelem szivárványtakaró
mínusz harminc fokban

a szerelem Van Gogh
levágott füle

újrafesthető vászon
a szerelem

a szerelem egy soha
meg nem érkező sms

a szerelem Hamupipőke üvegcipője
ami éjfél után darabokra törik

kiszámíthatatlan trip
a szerelem

a szerelem a 115. elem

a szerelem halva született
csecsemő

a szerelem lehulló csillag
amit versbe tesznek

virág színű seb a szerelem
körülrajongják fényes döglegyek                         

Az                                  

élet                                

borotva-                         

éles                              

hóna                              

alá                                

bújva                             

zokogsz                          

a                                   

hídért                                            

mely                              

elvezet                                  

a                                   

felnyíló                           

égig.